2020. december 8-12 között a kaposvári Csík Ferenc uszoda adott otthont a koronavírus járvány miatt márciusról decemberre áthelyezett a országos bajnokságnak. A versenyt nagy medencés formában és zárt kapuk mögött rendezték meg.
A bajnokság a különleges év jegyében több ponton eltért a hagyományos rendezéstől. A zárt kapus rendezés mellett a másik nagy különbség az volt, hogy a klubok hagyományos pont versenye elmaradt ebben az évben és így az egyéni számok kerültek előtérbe. A versenyt a tokiói olimpiára hangolva fordított rendben rendezték meg. A délután folyamán rendezték az időfutamokat és a délelőttök alatt rendezték meg a döntőket, amelyhez minden versenyzőnek igazodnia kellett.
Az országos bajnokság előtt Dr. Sós Csaba szövetségi kapitány kötelezővé tette az elindulást minden válogatott kerettag számára. A bajnokság alatt nem láthattuk úszni Hosszú Katinkát aki már korábban bejelentette, hogy most inkább edzésre, alapozásra szeretne fókuszálni. Mellette Szilágyi Liliána és Kozma Dominik sem állt rajtkőre. Előbbi korábban bejelentette, hogy most egy ideig nem láthatjuk versenyközegben. Doma pedig valószínűleg személyes okok miatt hagyta ki a bajnokságot (bár 200 gyorson benevezte klubja).
A bajnokság alatt egy országos csúcs született. Németh Nándor a 100 gyors országos csúcsán tudott 2 századot faragni. Az új csúcs így 48.08 másodperc.
A bajnokság alatt az úszok lemondták, hogy a legfontosabb, hogy versenyezni tudtak és végre visszajelzést kapnak arról, hogy hol tartanak a felkészülésben és hogy mire kell a hangsúlyt fektetni a következő időszakban.
Az úszó év versenyek szempontjából véget ért de a bízzunk abban, hogy a 2021-es év versenyekben és komoly sikerekben gazdag legyen.
A 2021-es év tervezett programja:
2021. tavasza: Nagy medencés országos bajnokság
2021. május: Úszó Európa-bajnokság Budapesten
2021. július-augusztus: XXXII. nyári olimpiai játékok Tokióban
2021. november 2-7: Rövid pályás Európa-bajnokság Kazany
2021. december 13-18.: Rövid pályás világbajnokság Abu Dhabi Egyesült Arab Emírségek
2020. év országos bajnokai:
Férfiak:
50 m férfi gyors: Lobanovszkij Maxim Győri Úszó Sportegy.
100 m férfi gyors: Németh Nándor BVSC-Zugló
200 m férfi gyors: Milák Kristóf Budapest Honvéd
400 m férfi gyors: Holló Balázs Egri UK
800 m férfi gyors: Kalmár Ákos Balaton ÚK
1500 m gyors: Gyurta Gergely UTE
50 m mell: Szilágyi Csaba NICS-HSÚVC Hódmezővásárhely
100 m mell: Szilágyi Csaba NICS-HSÚVC Hódmezővásárhely
200 m mell: Christopher Rothbauer Jövő Sc
50 m pillangó: Szabó Szebasztian Győri Úszó Sportegy.
100 m pillangó: Milák Kristóf Budapest Honvéd
200 m pillangó: Kenderesi Tamás Pécsi Sport nonprofit Kft.
50 m hát: Bohus Richárd BVSC-Zugló
100 m hát: Telegdy Ádám Kőbánya Sport Club
200 m hát: Telegdy Ádám Kőbánya Sport Club
200 m vegyes: Kós Hubert UTE
400 m vegyes: Verrasztó Dávid FTC
4x100 m gyors: Győr Úszó Egy.
4x200 m gyors: BVSC-Zugló
4x100 m vegyes váltó: BVSC-Zugló
4x100 m mix vegyes: BVSC-Zugló
4x100 mix vegyes váltó: Győri Úszó Sportegy.
Nők:
50 m gyors: Nina Gangl Jövő Sc
100 m gyors: Gyurinovics Fanni Vasas SC
200 m gyors: Késely Ajna Kőbánya Sport Club
400 m gyors: Késely Ajna Kőbánya Sport Club
800 m gyors: Késely Ajna Kőbánya Sport Club
1500 m gyors: Késely Ajna Kőbánya Sport Club
50 m mell: Sztankovics Anna Miskolc VSI Nonprof. Kft.
100 m mell: Halmai Petra Kaposvár SI
200 m mell: Békési Eszter Egri UK
50 m pillangó: Ollé Mónika Stamina TK
100 m pillangó: Sebestyén Dalma Győri Úszó Sportegy.
200 m pillangó: Jakabos Zsuzsanna Győri Úszó Sportegy.
50 m hát: Burián Katalin BVSC-Zugló
100 m hát: Szilágyi Gerda Stamina TK
200 m hát: Burián Katalin BVSC-Zugló
200 m vegyes: Sebestyén Dalma Győri Úszó Sportegy.
400 m vegyes: Kapás Boglárka UTE
4x100 m gyors: Szegedi Úszó Egylet
4x200 m gyors: Szegedi Úszó Egylet
4x100 m vegyes váltó: Vasas SC